Hogyan néz ki a közös munka?

Szeretném, ha egy kis bepillantást kapnátok a kozmetikám működésébe és a szemléletbe, ami mentén dolgozom.

Így azt gondolom mindenki könnyebben el tudja dönteni, hogy amit szolgáltatóként kínálok, azzal tud-e azonosulni és tudunk-e hosszútávon együtt dolgozni.

Ugyanis számomra minden vendégem egy külön projekt, amiben ketten veszünk részt.

A vendégem és én, 50-50 százalékban. És a közös célunk a kozmetikában kihozni a bőrötökből a lehető legjobb állapotot, felállítani egy tervet amin közösen megyünk végig, és elérni a reális célunkat, amit utána fenntartunk.

Nem tudom hallottatok-e már a Smart-Aging fogalmáról. Ez azt jelenti, hogy megpróbáljuk minél tovább megőrizni bőrünk egészségét és fiatalos kinézetét, nem pedig visszafordítani próbáljuk az öregedést ami a világ legtermészetesebb dolga.

Talán ez lenne az az irány, ami a leginkább leírja amit képviselek és előremutatónak tartok modern bőrápolás világában. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy az általam kínált kezelések nem fognak varázslatot ígérni és plasztikai sebészeket zavarba ejtő előtte utána képeket mutatni; rövidtávú haszonszerzés céljából indokolatlanul túlkezelni a bőröket, vagy ne adj isten túllépve a kozmetikus kompetenciáit, beszúrkálni mindenféle töltőanyagot az arcotokba, amihez sem jogom, sem pedig a morális elveim okán nem adom a nevem.

Ellenben nagyon szívesen dolgozom együtt valódi orvosokkal, akik ezeket a beavatkozásokat elvégzik, én pedig szeretettel és odafigyeléssel javítom a bőrminőségeteket, ami a kozmetikus dolga és a tartós eredmény záloga.

Ezen felül minden életkorban, évszakban és probléma esetén a számotokra legmegfelelőbb hatóanyagok és metódusok állnak a rendelkezésemre, köszönhetően a márkának amivel dolgozom; valamint a folyamatos tanulás lehetősége, amivel naprakészen tartom a tudásom, és átlátom az ok-okozati összefüggéseket, testi és lelki szinten egyaránt. És végül, de nem utolsó sorban, hiszek a kémiában. Mert elsősorban emberek vagyunk, ami túlmutat a szolgáltató-vendég kapcsolaton. A kozmetika és a sminkelés az én olvasatomban egy bizalmi dolog.

Amiért hálás vagyok, hogy nekem adjátok, és megígérhetem, hogy minden körülmények között vigyázni fogok rád.

Picture of Cornea Vera

Cornea Vera

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Menyasszonyi smink trendek 2025

Menyasszonyi smink trendek 2025 Letisztultság és természetesség a főszerepben Személyes legnagyobb megnyugvásomra 2025 az elmúlt évekhez hasonlóan a letisztultság, üdeség és természetesség jegyeit hordozza, ami

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.